Az idei évben nagy átalakulást éltünk meg a Madhurában. Az első félévben felépítettem, a másodikban együtt megvalósítottuk.
S most vasárnap egy Adventi találkozón megtapasztaltuk így személyesen is a Madhura közösség szeretet erejét.A készülődésben is boldogsággal járt át, hogy Veletek lehet ragyogó a Madhura Család.
Többen, viszonylag új jóga oktatóink és a régiek most ismerték meg egymást. Akik épp betegek és nem tudtak jönni, képviseltük a közös tervekben.
Boldogság hallani, ahogy Ti megéltétek az átalakulást.
Együtt emelkedünk.
Boldogság a Rólatok szívemben képet a Nektek alkotott Szófelhők formájában adni. Köszönöm a Tőletek szeretet kincseket, írásokat.
S ebben a személyes, sütizős ünnepi találkozóban felragyognak a szálak közöttetek. Ki, mivel segíti a másikat. Közös jógaműhelyek körvonalazódnak.
Már nagyon várjuk a januári NYITOTT NAPUNKAT, ahol egész nap Titeket, a velünk jógázókat várjuk a 01.19-én, vasárnap szeretettel, sok izgalmas jóga és terápia ízelítővel. Programok >>
Aum Aum Aum szeretettel
Dévakí és a Madhura csapata