Pár napja nem tudom megtartani a jóga órákat és a hangtálak, csodás rezgésű terébe sincs bátorságom belépni. Ilyet eddig nem tapasztaltam.
Ennek a nagyon hullámzó lelkiállapotú útnak minden részét felvállalom, bejárom. S végre meg tudom fogalmazni, miért félek beleengedni magam a jóga órai csatorna létbe, a hangtálak finom rezgéseinek a közelébe.
A kapcsolódásom Édesapámmal, aki vasárnap hajnalban ment el ebből az életből.
Elindulok az alaptanfolyamosokra figyelve. Ez a 2. óránk. Vannak az órán mélypontjaim.
Hullámzó ez az elengedésben közel – távol lét. Távol a fizikaitól, amit el kell engedni. S itt egy nagy elengedés fájdalom, fizikai. Apámmal léthez érthető ragaszkodás, ami egyben akadály, hogy lélekben találkozzunk. Túl kell lépnem a személyes ragaszkodásomon, hogy őt tudjam segíteni az elmenő úton. A köztes lét küzdelmében van. Végig tekint az életén. Fájdalmakon, boldogságokon halad keresztül. Ezek sok-sok minőségét megéli. A fizikai életéhez kapcsolódás veszteségét. Hozzánk kapcsolódást, az eddig megélt formában önmagához kapcsolódást. Az őt motiváló minőségek, számára erőd adó energiák hiányát tapasztalja meg. Így nem tud „működni”. Még nem. Keresi. Nem tud írni se. Eddig minden fontosat leírt, írásművé alkotott. Most mi kerülhet ennek a helyébe? Tökéletesen múlt és jövő mentes létben van. Ez a könnyűség szokatlan az ő sokat küzdő lényének. 91 év küzdelme elhussan.
Megszokta 91 év alatt, hogy kiírja magából a dolgokat, – mint én is most -, s már ezt nem teheti. Univerzális könnyűség van helyette, amiben keresi magát.
Van egy oldott tér, ami még szokatlan.
S amikor a jóga óra végi relaxációban a nagy mély, biztonságot adó hangtálat használom, ÁTREZEG mindent. Síkokat. Határokat.
Ez az Út, a REZGÉS ÚT, amire féltem rálépni. Itt kapcsolódunk. Elmondja mindezt. A föld elem koshi csengő, amit ma még meg tudok szólaltatni. A felsőbb hang regésekhez még nem tudunk megérkezni. A 40 napos útja eleje ez. Kölcsönös bizalom egymásnak. Itt, ebben az útban is tudunk kapcsolódni. Kezd látszani, hogy itt is van Apa-lánya kézenfogva út.
Biztonság – Puka merj itt haladni! Itt is meg fogod találni önmagad. Egy ÁTLÉNYEGÜLT FORMÁBAN. Ez is Te vagy. Letéve sok mindent, s a Lelked szépségét tudod megtapasztalni, benne, általa lebegni.
A koshi csengő most különösen tisztán cseng. A TÁNC, a dallamban lebegés. Ebben rezgi ma a szeretetét édesapám.
A tánc, ami mindig nagyon fontos volt a számára.
„A ZENE és a végén a CSÖND, a zene a mező, amely a mozgással együtt talán a legmeghatározóbb a számomra.” – Édesapám írta ezt, s tényleg így lehetett vele.
A mai tiszta rezgésekben elmondja, hogy ez megérkezett hozzá. Itt a lágy és biztonságos rezgésekben, a
LÉLEK TÁNCBAN MA MEGPIHEN.
