HESZ-NYOMA TÍMEA
gyermekjóga oktató, pszichológus
Hesz-Nyoma Tímea vagyok, gyermekjóga oktató, pszichológus és két tündéri kislány anyukája.
Mindig is élt bennem egyfajta segíteni akarás, ezért is lettem pszichológus, majd gyermekjóga oktató.
Pszichológusként egyfajta missziómnak tekintem, hogy a klienseim képessé váljanak megoldani az életükben jelentkező kihívásokat, ezáltal fejlődni és közben megtalálni a saját egyéni útjukat.
A jógával egészen fiatalon ismerkedtem meg, egy újságot lapozgatva, és a titokzatos pózok már akkor elvarázsoltak.
Az első jóga-jellegű foglalkozásomat kb. 8 éve tartottam, amikor egy gyermekotthonban dolgoztam. Ekkor már egyre határozottabban megfogalmazódott bennem a vágy, hogy egyszer gyermekjóga oktató szeretnék lenni. Az utolsó lökést pedig az adta meg, amikor a nagyobbik lányomnak valamilyen játékos mozgásfejlesztési módszert kerestem, és rátaláltam az Egyensúly Gyermektornára, majd elvégeztem a hozzá kapcsolódó gyermekjóga oktatói képzést.
Gyermekjóga Timivel
A gyermekjóga foglalkozásokon a fő célom, hogy teljes figyelmemmel és szeretetemmel a gyermekekre hangolódjak, ami hiszem, hogy már önmagában is gyógyító hatású. A nyugalom szigetét szeretném megteremteni, ahol a gyerekek elengedhetik a feszültséget, negatív érzéseket, feltöltődhetnek, és az itt megtapasztalt élményeket, energiákat magukkal vihetik és beépíthetik a mindennapjaikba, hogy könnyebben megbirkózzanak a felmerülő kihívásokkal. Ráadásul mindezt úgy teszem, hogy azt élvezzék a gyerekek. Ezért hívom segítségül a játékos állatokat, akiket utánzunk a különböző jógapózok felvétele során, illetve együtt éneklünk és zenélünk, amit szintén nagyon szeretnek a gyerekek. Az órákat egy-egy mese köré fűzöm fel, tulajdonképpen „eljógázzuk” a történetet. Ez még játékosabbá teszi az egészet és könnyebben bevonódnak a gyerekek.
A gyermekjóga foglalkozásokon egy olyan szemléletet, illetve – az ászanák és a légzéstechnikák gyakorlásával – olyan eszközöket kapnak a kezükbe a gyerekek, aminek segítségével boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak lehetnek, ráadásul sokat ügyesedik a mozgásuk, fejlődik az egyensúlyérzékük, a figyelmi-és koncentrációs készségük valamint a jobb és bal agyfélteke koordinációja.
Programok, események
Foglalkozásaink minden korosztály számára elérhetőek.
- Hétfő
- Kedd
- Szerda
- Csütörtök
- Péntek
- Szombat
- Vasárnap
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
Női jóga – Kittivel -Tanfolyam szeptember 17-től
Hatha jóga
- 4
- 5
Baba-mama jóga – Ágival
Női jóga – Kittivel
Gerincjóga a testi harmóniáért – Kittivel
- 6
Jóga gyakorló – Párvatíval
Jóga – Dévakíval
Hangfürdő – Dévakíval
- 7
- 8
Meditációs tanfolyam és gyakorló – Mitrával
- 9
Senior jóga – Ágival
Tini jóga – Krisztával
- 10
Női jóga – Kittivel -Tanfolyam szeptember 17-től
Hatha jóga
- 11
INGYENES Próba óra – Astanga Jóga – Sárival
- 12
Baba-mama jóga – Ágival
- 13
Jóga gyakorló – Párvatíval
Kismama jóga – Ágival
- 14
- 15
- 16
Astanga Jóga – Sárival – Bevezető tanfolyam
Senior jóga – Ágival
Tini jóga – Krisztával
Csakrameditáció – Dévakíval
Hangtálas Jóga Gyakorló – Dévakíval
- 17
Női jóga – Kittivel -Tanfolyam szeptember 17-től
Hatha jóga
- 18
- 19
Baba-mama jóga – Ágival
Gyermek jóga – Timivel
Női jóga – Kittivel
Gerincjóga a testi harmóniáért – Kittivel
- 20
Jóga gyakorló – Párvatíval
Kismama jóga – Ágival
- 21
- 22
Meditációs tanfolyam és gyakorló – Mitrával
- 23
Astanga Jóga – Sárival – Bevezető tanfolyam
Senior jóga – Ágival
Tini jóga – Krisztával
Csakrameditáció – Dévakíval
Hangtálas Jóga Gyakorló – Dévakíval
- 24
Női jóga – Kittivel -Tanfolyam szeptember 17-től
Hatha jóga
- 25
Jóga Alaptanfolyam – Párvatíval
- 26
Baba-mama jóga – Ágival
Gyermek jóga – Timivel
Női jóga – Kittivel
Gerincjóga a testi harmóniáért – Kittivel
- 27
Jóga gyakorló – Párvatíval
Kismama jóga – Ágival
Hangfürdő – Dévakíval
- 28
Szakrális anyaság – 3 alkalmas workshop – Kittivel és Ágival
- 29