SEVERIN KRISZTA

Hatha, gerinc, női és tini jóga oktató, lélekgyógyász/energetikus, numerulógus, Bach virágterapeuta

Gyerekkorom óta vonzanak az „okkult” tudományok, minden, ami nem kézzel fogható, ami misztikus, ami más szemléletet igényel.

Ezekkel tudatosan azt követően kezdtem el foglalkozni, hogy 25 éves koromban egy hajszálon függött az életem, akkor egy olyan kapu nyílt meg előttem, ami egy merőben új útra vitt.

Megismerkedtem a reikivel, majd onnan nem volt megállás, hatalmas tudásvágyamat évről évre táplálnom kellett, így kerültem el különböző mesterekhez, végeztem el többek között az agykontrollt, numerulógiát, Bach virágterápiát, lélekgyógyász / energetikus képzést, vettem részt csikung tanfolyamon, ismerkedtem meg a Tarot-val, a jógával,

Mindezek mellett 30 évig dolgoztam egy multinacionális nagyvállalatnál HR területen.

Kismama jóga - Madhura

Rengeteg emberrel, vezetőkkel, munkatársakkal és pályázókkal , beszállítókkal voltam folyamatos kapcsolatban, rendezvényeket, eseményeket szerveztem, fórumokat tartottam, számtalan állásinterjút bonyolítottam le és előadóként is kipróbálhattam magam. Ez alatt a hosszú időszak alatt megtanultam együttműködni a legkülönfélébb emberekkel, volt lehetőségem még inkább elmélyíteni empátiámat, segíteni, támogatni, gyógyítani a hozzám fordulókat.

A sors valamiért finoman mindig is a tanítás felé terelt, a főiskolán az angol-kommunikáció szakot az első évet követően minősítették át angol tanárivá, így – engedve a felsőbb erőknek – 2006-ban tanári diplomát szereztem, munkahelyemen pedig tréneri szerepkörben is kipróbálhattam magam.

A jógával több mint 10 éve kerültem kapcsolatba többek között kedvenc könyvem, a Beavatás hatására. Lelkes jóga gyakorlóként többféle irányzatot kipróbáltam, de ekkor még nem gondoltam arra, hogy valaha oktatni is fogom a jógát. Erre az útra igazán azok az ismerőseim tereltek, akik fülembe bogarat téve megkérdezték, hogy „ugye én jógaoktató vagyok?” Erre a kérdésre korábban mindig értetlenül nemmel feleltem, majd rájöttem, hogy ezen akár változtathatok is.

30 év után döntöttem úgy, hogy felmondom biztos állásomat és rálépek arra az útra, amiről csak sejtettem, hogy ott van valahol, arra, ami még csak dereng, de arra, ami valóban az én utam. Úgy érzem, hogy a jógaoktatói pálya gyönyörűen ötvözi mindazt amit idáig elsajátítottam, mindazt ami éltet, ami feltölt, amiben kiteljesedhetek segítőként és amivel a hozzám fordulók szolgálatára lehetek.

Szakmai életút tanácsadás, Számmisztikai elemzés, Bach virágterápia

Bach virágterápia
Fűben, fában orvosság? Igen!
Eleged van a sok gyógyszer szedésből, ami nem hoz megoldást a problémádra? Kapcsolataid még mindig romokban és nem látod belőlük a kiutat? A Bach virágterápia egy szelíd gyógymód, mely 38 féle negatív lelkiállapotot (többek között pánik, félelmek, kényszerek, önbizalomhiány, stb) képes oldani. A megoldandó helyzetet lélekmentorként egy gyógyító beszélgetés keretében tárom fel, a virágesszenciák pedig lelki szinten oldják a tüneteket. (a lélek nyelve a betegség)

Numerológiai (számmisztikai) elemzés
Miben lehet segítségedre a numerológiai elemzésed?
Olyan összefüggésekre deríthet fényt, melyek közelebb visznek önmagad megismeréséhez, lényed elfogadásához, végső soron egy teljesebb élethez vezető út jelentős lépéseként tekinthetsz rá.
A számmisztika nem jóslás, nincs hókuszpók, viszont vannak mély felismerések, új irányok, kedvező fordulatok.
Elég bátor vagy ahhoz, hogy szembenézz önmagaddal?

Szakmai életút tanácsadás
Már csak a pénzért csinálod???
Mi lenne, ha az anyagiakon túl a munkád szeretete is megjelenne az életedben? Sőt, mi lenne, ha szenvedéllyel végeznéd amit csinálsz? Képzeld csak el, hogy éreznéd magad akkor, ha a munkád harmonizálna Veled, a sorsfeladatoddal.
A numerológia segíthet rátalálni erre az utadra, HR-es tapasztalataim pedig kikövezhetik Neked azt.

Kriszta új oldalát >>ITT<< éred el!

Jelentkezz be Krisztához:

A személyes adataid nálam biztonságban vannak.

11 + 7 =

Programok, események

Foglalkozásaink minden korosztály számára elérhetőek.

február 2026

Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap
26
27
28
29
30
31
1

RÁDZSA JÓGA tanfolyam – Mitrával

Meditáció – Mitrával

Főnix jóga és Önsegítő kör – Krisztával

2

Könnyített jóga gyakorló – Ágival

Egyéni terápia – Dévakíval

Bolygóideg frissülés gyakorló – Dévakíval

Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával

Hangtálas Jóga Gyakorló – Dévakíval

3

Egyéni terápia – Dévakíval

Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti

Női jóga

Hatha jóga

4

CRANIOSACRALIS KEZELÉS – Tündével

Egyéni terápia – Dévakíval

Tini jóga tanfolyam – Krisztával

Jóga Alaptanfolyam – Ágival

5

Baba-mama jóga – Ágival

Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával

Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti

Gyermek jóga – Judittal

Surya Soul Táncmeditáció – Kitti

Gerincjóga a testi harmóniáért

6

Coaching a Mindfulness és a Hipnózis erejével – Brigivel

Kismamajóga előzetes bejelentkezéssel – Dévakíval

7

Jóga műhely – Dévakíval

8

Főnix jóga és Önsegítő kör – Krisztával

9

Könnyített jóga gyakorló – Ágival

Egyéni terápia – Dévakíval

Bolygóideg frissülés gyakorló – Dévakíval

Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával

10

Egyéni terápia – Dévakíval

Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti

Női jóga

Hatha jóga

11

CRANIOSACRALIS KEZELÉS – Tündével

Egyéni terápia – Dévakíval

Tini jóga tanfolyam – Krisztával

Jóga Alaptanfolyam – Ágival

12

Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával

Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti

Gyermek jóga – Judittal

Női jóga

Gerincjóga a testi harmóniáért

13

Coaching a Mindfulness és a Hipnózis erejével – Brigivel

Kismamajóga előzetes bejelentkezéssel – Dévakíval

Hangfürdő – Dévakíval

14
15

Önismereti Női kör indul – Archetípusok megismerése – Kittivel

Spirituális Párhuzamok – Szvádhjája

Főnix jóga és Önsegítő kör – Krisztával

16

Könnyített jóga gyakorló – Ágival

Egyéni terápia – Dévakíval

Bolygóideg frissülés gyakorló – Dévakíval

Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával

17

Egyéni terápia – Dévakíval

Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti

Női jóga

Női jóga és Szertartás – Kittivel

Hatha jóga

18

CRANIOSACRALIS KEZELÉS – Tündével

Egyéni terápia – Dévakíval

Tini jóga tanfolyam – Krisztával

Jóga Alaptanfolyam – Ágival

19

Baba-mama jóga – Ágival

Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával

Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti

Gyermek jóga – Judittal

Surya Soul Táncmeditáció – Kitti

Gerincjóga a testi harmóniáért

20

Coaching a Mindfulness és a Hipnózis erejével – Brigivel

Kismamajóga előzetes bejelentkezéssel – Dévakíval

Hangfürdő – Dévakíval

21
22

RÁDZSA JÓGA tanfolyam – Mitrával

Jóga Nidra – Mitrával

Meditáció – Mitrával

Főnix jóga és Önsegítő kör – Krisztával

23

Egyéni terápia – Dévakíval

Bolygóideg frissülés gyakorló – Dévakíval

Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával

24

Egyéni terápia – Dévakíval

Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti

Női jóga

Hatha jóga

25

CRANIOSACRALIS KEZELÉS – Tündével

Egyéni terápia – Dévakíval

Tini jóga tanfolyam – Krisztával

Jóga Alaptanfolyam – Ágival

26

Baba-mama jóga – Ágival

Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával

Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti

Gyermek jóga – Judittal

Női jóga

Gerincjóga a testi harmóniáért

27

Coaching a Mindfulness és a Hipnózis erejével – Brigivel

Sedona módszer™, 6 alkalmas elengedés kurzus – Sári

Hangfürdő – Dévakíval

28
1