PÁNCÉLOS CSABA MITRA
Jóga- és meditációoktató, zen shiatsu terapeuta, természetgyógyász
1987 óta gyakorlom a jógát.
Kezdetben önállóan tanultam, első és egyik legnagyobb hatású jógakönyvem Selva Raja Yesudian „Sport és jóga” c. könyve volt, amelynek elsősorban lelkesítő stílusa fogott meg, és amely a jóga gyakorlása általi csodával határos gyógyulásokat ír le, köztük a mester saját esetét is. Az azóta eltelt évtizedek alatt foglalkoztam más mentális és spirituális technikákkal is, de mindig a jógát tartottam a királyi útnak.
2007-ben találkoztam Szvámí Sivananda tanításaival, amelyekben saját gondolataimmal találtam magam szembe; olyanokkal, amelyek kisgyerek korom óta jellemezték világképemet, és olyanokkal is amelyek évtizedek alatt csiszolódtak kristálytisztává.
Sivananda elkötelezett követője vagyok, és a magyarországi Sivananda jógaközösség tagja 2007 óta.
Jógaoktatói oklevelemet 2009-ben kaptam, azóta alaptanfolyamokat, középhaladó gyakorló órákat, meditációs tanfolyamot és haladó meditációs foglalkozásokat tartok. 2013-ban volt lehetőségem, hogy a mesterünk által alapított közösségben hagyományunk élő nagy mestereitől közvetlenül tanulhassak Indiában.
Terápiás gyakorlatomban a jóga mellett a hagyományos japán gyógyászat, a shiatsu és a reiki eszközeit alkalmazom. Ezenkívül folyamatosan fejlesztem tudásomat az ájurvéda terén.
Jelentkezz be Mitrához:
Programok, események
Foglalkozásaink minden korosztály számára elérhetőek.
- Hétfő
- Kedd
- Szerda
- Csütörtök
- Péntek
- Szombat
- Vasárnap
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
RÁDZSA JÓGA tanfolyam – Mitrával
Meditáció – Mitrával
Főnix jóga és Önsegítő kör – Krisztával
- 2
Könnyített jóga gyakorló – Ágival
Egyéni terápia – Dévakíval
Bolygóideg frissülés gyakorló – Dévakíval
Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával
Hangtálas Jóga Gyakorló – Dévakíval
- 3
Egyéni terápia – Dévakíval
Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti
Női jóga
Hatha jóga
- 4
CRANIOSACRALIS KEZELÉS – Tündével
Egyéni terápia – Dévakíval
Tini jóga tanfolyam – Krisztával
Jóga Alaptanfolyam – Ágival
- 5
Baba-mama jóga – Ágival
Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával
Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti
Gyermek jóga – Judittal
Surya Soul Táncmeditáció – Kitti
Gerincjóga a testi harmóniáért
- 6
Coaching a Mindfulness és a Hipnózis erejével – Brigivel
Kismamajóga előzetes bejelentkezéssel – Dévakíval
- 7
Jóga műhely – Dévakíval
- 8
Főnix jóga és Önsegítő kör – Krisztával
- 9
Könnyített jóga gyakorló – Ágival
Egyéni terápia – Dévakíval
Bolygóideg frissülés gyakorló – Dévakíval
Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával
- 10
Egyéni terápia – Dévakíval
Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti
Női jóga
Hatha jóga
- 11
CRANIOSACRALIS KEZELÉS – Tündével
Egyéni terápia – Dévakíval
Tini jóga tanfolyam – Krisztával
Jóga Alaptanfolyam – Ágival
- 12
Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával
Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti
Gyermek jóga – Judittal
Női jóga
Gerincjóga a testi harmóniáért
- 13
Coaching a Mindfulness és a Hipnózis erejével – Brigivel
Kismamajóga előzetes bejelentkezéssel – Dévakíval
Hangfürdő – Dévakíval
- 14
- 15
Önismereti Női kör indul – Archetípusok megismerése – Kittivel
Spirituális Párhuzamok – Szvádhjája
Főnix jóga és Önsegítő kör – Krisztával
- 16
Könnyített jóga gyakorló – Ágival
Egyéni terápia – Dévakíval
Bolygóideg frissülés gyakorló – Dévakíval
Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával
- 17
Egyéni terápia – Dévakíval
Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti
Női jóga
Női jóga és Szertartás – Kittivel
Hatha jóga
- 18
CRANIOSACRALIS KEZELÉS – Tündével
Egyéni terápia – Dévakíval
Tini jóga tanfolyam – Krisztával
Jóga Alaptanfolyam – Ágival
- 19
Baba-mama jóga – Ágival
Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával
Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti
Gyermek jóga – Judittal
Surya Soul Táncmeditáció – Kitti
Gerincjóga a testi harmóniáért
- 20
Coaching a Mindfulness és a Hipnózis erejével – Brigivel
Kismamajóga előzetes bejelentkezéssel – Dévakíval
Hangfürdő – Dévakíval
- 21
- 22
RÁDZSA JÓGA tanfolyam – Mitrával
Jóga Nidra – Mitrával
Meditáció – Mitrával
Főnix jóga és Önsegítő kör – Krisztával
- 23
Egyéni terápia – Dévakíval
Bolygóideg frissülés gyakorló – Dévakíval
Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával
- 24
Egyéni terápia – Dévakíval
Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti
Női jóga
Hatha jóga
- 25
CRANIOSACRALIS KEZELÉS – Tündével
Egyéni terápia – Dévakíval
Tini jóga tanfolyam – Krisztával
Jóga Alaptanfolyam – Ágival
- 26
Baba-mama jóga – Ágival
Önismeretet elmélyítő terápiák – Krisztával
Bars kezelés és egyéni jóga – Kitti
Gyermek jóga – Judittal
Női jóga
Gerincjóga a testi harmóniáért
- 27
Coaching a Mindfulness és a Hipnózis erejével – Brigivel
Sedona módszer™, 6 alkalmas elengedés kurzus – Sári
Hangfürdő – Dévakíval
- 28
- 1
