A vízzel való kapcsolatom mindig nagyon közvetlen volt. A mostani teljes megújulás jegyében ez a viszonyulás is megújult. Rendszeresen megadom magamnak, hogy olyan napszakban úszom, amikor egy sávban egyedül áramolhatok áldásos szabadságban.
Tapasztalom a teljesen „ütközésmentes” áramlást. A víz befogad, szeretettel átölel. Ahogy úszom, vele mozdulok. Fizikai síkon tökéletes együtt mozdulás. A nagy egészbe belesimulnak az én pici mozdulataim. Lehet ez egészen lassú, vagy jólesően dinamikus. A víz válogatás nélkül mindenkinek az EGYSÉGBEN LÉTET adja.
Ahogy húzok a kezemmel, mintha a víz is velem áramolna. Tovább lendít, amerre haladok. Egészen finom hullámaira simulok, emel és befogad. Amikor fordulok, ha közös a ritmus, nincs szembe áramlás, hanem együtt indulás, tovább lendülő forduló. Egészen messzire elvisz az első tempómmal megtámogatva.
A szememet csak a víz alatt nyitom ki. Szeretem a víz látványát. Nem nézem, hanem BOLDOGAN SZEMLÉLEM. Most esőben alig látszik a medence alján a fehér körök sora, ami mutatja a sáv közepén haladást. Amint kisüt a nap, ezer szikrája ragyog, ahogy a víz fodrain felsejlik. Ilyenkor átlátszóbb a víz. Épp, mint a tudatom. Amikor valamilyen gondolat árnyékolja, elhomályosul a tudati látásom. Ahogy felragyog a Fény, kitisztul a kép. LÁTHATÓVÁ VÁLIK A JELEN.
Ezzel a csak víz alatti kinyitott szemmel EGGYÉ VÁLOK a VÍZZEL. Ebben az együtt áramlásban sima, lágy, selymes lét van. Semmi súrlódás. Lendületes, vagy könnyedáramlás. Lehet így is haladni.
Teljesen átadom magam ennek a létnek. A fizikairól tovább. A légzésem csak amikor kicsit kiemelkedem a vízből, akkor jelentkezik. Energetikailag valami más történik. A nagy egész, a víz befogad.
A harmonikus áramlás, teljes jelenben lét. Semmi gondolat. EZ VAN. Itt vagyok hálásan a ragyogó örökké áramló CSENDDEL együtt haladva. Rám bízza, hogy lassan, vagy dinamikusan esik jól ma Vele lenni.
Aztán átfordulok a hátamra. Rásimulok a vízre. Lebegek. De mi az, ami ilyen módon megtart. A jógázásban a FöldAnya tenyere, amit ilyenkor megélünk, hogy megtart. S itt – most, s gyerek korom óta a lebegésben? Ez valami nagyon lelki „kéz”. Próbálom megtalálni a szót, mi is ez? EGYSÉG. A víz mindenütt jelen lévő egysége. S az önátadásom. Teljesen egyformán tart mindenütt a víz. A fizikai test el is tűnik. Csak azt a pici pontot érzem, ahol egy kis vágás van az ujjamon. A többit mindent átadtam.
IDŐTLENSÉG ez a lebegés. Egyszer majd az uszoda záráskor derül ki, hogy vagyok, itt a vízen lebegőn. Hol a nap süt rám, hol pár csepp eső érint finoman. Mindez távol van. Teljes egységben befogad a víz. Átölel – megtart. Ez az érintés maga a HARMÓNIA. Épp csak annyi, hogy fenntart a felszínen. Teljesen ÁTADHATOM magam ennek a MEGTARTÓ ÉRINTÉSNEK.
Az utolsó gondolatom: az emberi kapcsolatok is lehetnének ilyenek.
Aztán csak a lágy, selymes összeolvadás.
Aum Aum Aum Köszönöm,
Dévakí 
