A  L é g z é s, – a jógában Pránájámáknak nevezzük -, az életenergiával hajnali – reggeli rendszerességben töltekezés is, az egészséget, a hétköznapokban harmonikus létet támogatja. Ez is egy olyan tapasztalás, amit minden formában átadok, ha van rá legalább egy picurka fogadó készség.

2015. novemberben kaptam meg a lehetőséget, hogy oktathassam a jógát, átadhassam a Sivánanda Mestertől érkező tanításokat. A jóga oktatói oklevél átvétele az út kezdete. Áldás, hogy rögtön el is kezdhettem a jóga oktatást.

2016-ban nyithattam meg a Madhura Jóga-szigetet. A madhura szanszkrit szó édeset, kellemeset, dallamosat jelent, azt a benső szeretetteljes kapcsolatot is ezzel a szóval jelölik, mely Isten és híve között jön létre.

Jóga-szigetünknek azért választottam ezt a nevet, mert azt szeretném, hogy ezt a hangulatot, vagy ízt (madhura) a jóga segítségével bárki megtalálhassa önmagában és megoszthassa a környezetével.

Célom azóta is folyamatosan, hogy a családban élők a jóga segítségével, a belül megélt harmóniát tovább tudják adni szeretteiknek. Az egyedül élőknek pedig egy szeretetteljes teret biztosítunk, ahol otthon érezhetik magukat.

2018 – egy éves 300 órás Ayurvédikus Jóga terapeuta képzésen vettem részt. A személyes életem fontos rész és a terápiás munkában is használom rendszeresen.

Az egészség jelenben létet nagymértékben segítik az ayurvédikus „praktikák”. Örömmel adom át ebből a tárházból azt, amire az adott élethelyzetedben szükséged van, ami reálisan beilleszkedik a mindennapjaidba.

Megelőzés és persze gyógyulásban segítő életmód tanácsok, napi használatú kis jóga gyakorlás csomagok, amiket az előzetes Dósa tesztre és főleg a személyes beszélgetésünkre alapozva tudok ajánlani.

Rádzsa jóga egy éves képzés áldásos tanulás volt. A vizsgára készülés alaposan áttisztított.

Megtanított, hogy ami nehéznek tűnik elsőre, másodikra, akár harmadikra is, de az Utam része, az segít, felemel, ha szóba állok vele, Á t a d o m magam.

  • Ez az önátadás az egyik kulcs.
  • A türelem a másik.
  • Az elfogadás a harmadik.
  • A kitartás, rendszeresség lételemem.
  • a  S z e r e t e t  az alap.

Évek óta részt veszek a Jóga oktatói képzésben. A Sivánanda Jóga Központban, a Hatha jóga tantárgy oktatásában karmajógázom. Órákat is tartok, hasonló formában.

Hangtál, egyéni terápia
Egyéni hangtál és Kristály piramis terápia

Órák, amiken töltekezhetsz, harmonizálódhatsz velem találkozva:

A Hangtál és Gong rezgéseivel sok éve ismerkedem. Az első képzésen átjárt ez a tiszta rezgés. Hangterápia tanfolyamokon veszek részt rendszeresen. Mindig újabb és újabb tanulni valókkal találkozom, s ezt beépítem a hangtálas foglalkozásokba.

Öröm minden forma, ahogy ezt átadhatom:

Kismama és Baba-Mama jóga oktató vagyok, s boldogan gyakorlom, amikor van rá lehetőségem. Most már szeretettel átadtam ezt az óra típust jóga oktató társaimnak. Egyéni terápiában még áramoltatom én is.

Tartunk jóga táborokat kedvesemmel és oktató társaimmal nyaranta, Spirituális Párhuzamok formában.

Szeretettel látunk a nyári táborban és év közben minden hónap utolsó szombat délutánján beszélgető körben.

Utolsó, 3. részben bemutatom stúdiónk repertoárját is.

Köszönöm, hogy velem tartasz,

Dévakí