Ezzel a minőséggel a Hatha Jóga Pradípiká táborokban találkoztam. Évről – évre, a nyári töltekezést jelentette
számomra. Emelkedés ezzel az írás művel foglalkozni. A táborban Szaraszvatí Keserű Aranka jóga Tanárom
vezetésével haladunk a tanításokban. S Anantá Varró Zoli a jóga gyakorló óráinkat az adott napi tanításokhoz
igazította. Elmélet és gyakorlat, mentális, energetikai és fizikai tapasztalások párhuzamosan felragyogtak
bennünk.

Az Odzsasz életenergia növekedése bennünk, s a Boldogság egybefonódik itt a belső Utunkkal, amiről ez a tábor
szól.

Kora délután készítettem el az italt. Együtt pucoltuk hozzá a mandulát, s együtt fogadtuk el a növényi lé készítő
erős hangját. Amikor már iható hőmérsékletű lett az Ódzsasz ital, mézzel ízesítettük és a délutáni tanulások előtt
felajánlva ezt is, kortyolgattuk. A tanulást, a tiszta tudatosságot emelte ez a szertartás.

Azóta is, amikor készítem, ezek a Pilisszentlélek Sivánanda ashram teraszon együtt tanulások jutnak eszembe.
Az odzsasz végső létenergia, amelynek fizikai megjelenési formája nincsen, de az elképzelés szerint az egész
testet átjárja. A kapha dósa finom, kedvező energiája. Fenntartja az immunitást, az erőt, az egységet és az
életerőt. A tejasszal és a pránával működési egységet alkot. Az odzsasz, életenergia, az immunrendszerünket
erősíti, elsősorban a nyirokrendszerben fejti ki működését. A test minden funkcióját befolyásolja, hatékonysága
nagy mértékben függ a meditáció gyakorlásának rendszerességétől, az egészséges életformától, ezen belül is a
mértékletességtől, a megfelelő étkezési szokásoktól, a rendszeres pihenéstől. Az odzsasz szintjének csökkenése
miatt alakulnak ki a testben a vírusos és bakteriális fertőzések.

Itt a táborban együtt volt a meditáció, az egészséges életmód, pihenés és jóga folyamatok egysége.
A városi létben is töltekezhetünk, ha reggel, vagy este készítünk ilyen italt. Teret adunk ennek a szertartásnak, s
meghívjuk szeretteinket, hogy velünk együtt kóstolják, ízleljék. Az ízek közelebb hozzák számukra az ódzsasz
minőséget is. Remélem kedvet kaptál és elkészíted!

ÓDZSASZ:
 segíti a testszövet erősödését,
 növeli a vitalitást,
 megújítja a sejteket,
 szellemi leépülést gátolja,
 öregedés ellenszere.

Akinek „ódzsasza van”: Kreatív, erős, vidám, békés, jó szívű.

HOZZÁVALÓK:

  • 10 szem mandulát áztass be vízbe este, reggel hántold le (lehet aprított mandulát is
    használni),
  • tegyél hozzá csipetnyi kardamom-t
  • fekete bors frissen őrölve
  • 1 teás kanál méz
  • 1 csésze tej (lehet zab-, rizstejjel vagy vízzel is)

Mindezt turmixold össze, igyál minden reggel és óriási energiád lesz!

S kedvcsinálónak Vasant Lad írása az ODZSASZRÓL:
„Az Odzsasz az összes testi szövet rendkívül finom kivonata. Az odzsasz minőséget erősítő táplálékok rendszeres fogyasztása a tudat boldog állapotát adja. Segíti az ítélkezés mentes tapasztalásokat. Az Ima, a meditáció és a tiszta tudatosság kiegyensúlyozza bennünk ezt a minőséget.

Amikor az ayurvédában megfogalmazott három minőség, a három dosha valamelyike, a Váta, Pitta, kapha egyike kibillen, olyankor az odzsasz minőség is „elmozdul” a megfelelő helyről, nem tudja azt táplálni. Amikor a megfelelő helyen van, fennáll az egészségünk. Ha az odzsasz mennyisége nagy mértékben lecsökken, tapasztalhatunk félelmet, szorongást, gyöngeséget, kimerültséget, gyenge ellenállóképességet.

Az optimális egészséghez az egyénnek szüksége van a szívben és a többi szövetben egy állandó, meghatározott
mennyiségű ojasra. Ez az ojas fenntartja az ellenállóképességet és az élethosszt.

Boldog fa

Az egészséges ojasszal bíró emberről elmondható, hogy

  • vidám, jókedvű, boldog
  • kedves és együttérző
  • erős az immunrenszere
  • nem felejti el a fontos dolgokat
  • csillogó a szeme
  • ragyogó a bőre
  • fényes a haja
  • tiszta
  • erős
  • kitartó
  • nagy a szexuális ereje.” – Vasant Lad

Ayurvéda tanulmányaimban az ő írásai komoly rendező elvet jelentenek a számomra.

Aum Aum Aum szeretettel Dévakí